Intelligens Utak Mérnökroda - Pertnereink

Az iUtak Mérnökiroda Kft-t (korábbi nevén Intelligens Utak Kft.) 2010. őszén alapították, amely azóta is kisvállalkozásként üzemel, évről évre dinamikusan fejlődve. Megbízói között tudhat több önkormányzatot, állami és magáncégeket, illetve magánszemélyeket. Az alapítás célja egy olyan független mérnökiroda létrehozása volt, melyben szakmai tudásukat kamatoztatva meg tudnak felelni az egyre növekvő szakmai igényeknek. A cég sikereinek talán legmeghatározóbb oka a cégben dolgozó szakemberek precizitása és magas szintű szakmai hozzáértése a közúthoz köthető minden szakterület tekintetében. A cégben dolgozó szakemberek folyamatosan fejlesztik és bővítik szakmai tudásukat, hogy megfeleljenek a kor elvárásainak. A kapcsolódó szakági és magasépítési kivitelezési és műszaki ellenőrzési munkákhoz a cég magas elvárásainak megfelelő megbízható alvállalkozói bázissal rendelkezik.


Alapítása óta a cég a közutakhoz köthető mérnöki létesítmények és rendszerek tervezésével, vizsgálatával, elemzésével és ezekhez kapcsolódó szakértői és tanácsadói tevékenységgel foglalkozik. Készített stratégiai koncepciókat, megvalósíthatósági tanulmányokat, engedélyezési terveket, ajánlati és kiviteli terveket. Az átfogó tevékenység egyik példája az M0-M7 csomópontba csatlakozó, Törökbálint város tehermentesítését szolgáló új Budapest irányú közúti kapcsolat tervezése a koncepciótól kezdve a KÖZOP projektben történő megvalósulásig. A csomópont építése Európai Uniós támogatásból 2016 tavaszán fejeződött be, amely során cégünk tervezői művezetést is ellátott.


A tervezés részeként komplex (pl.: megvalósíthatósági tanulmány, forgalmi modellezés, forgalomtechnikai koncepciók és beavatkozási javaslatok) és normál (pl.: útszakaszok, csomópontok, kerékpárutak, parkolók, járdák) tervezési feladatokat is végzünk illetve burkolattechnológiai szakvéleményekkel és útfelújítás tervezéssel is foglalkozunk. Az elmúlt években több nagyobb közúti beruházás tervezéshez tartozó burkolattechnológiai szakvélemény elkészítésében és tervezésében vettünk már részt pl.: M0 déli szektor rekonstrukció, 471-es út, 8136-os út, 37-es út, 8-as út, M4-es gyorsforgalmi út, Magyar Közút NZrt beruházásban felújításra kerülő 204 db mellékút.


Cégünk minőségellenőrzéssel is foglalkozik. Többek között 2013. óta minden évben például AKA Zrt. megbízása alapján az M5 autópálya évi nagyfelújítási munkálataihoz kapcsolódó teljes körű kontroll vizsgálatok (kőanyag, bitumen, bitumenemulzió, aszfaltkeverék, beépített rétegek) elvégzésével és a vizsgálatok eredményeiről szóló jelentés elkészítésével bíznak meg minket. A 2015-ös évtől kezdve további megbízásként többek között az M5 Autópálya mérnökségi telepeinek és pihenőinek magasépítési felújítási munkáihoz illetve pihenőhelyek belső útjainak és csomópontok átépítéshez kapcsolódó műszaki ellenőri tevékenységet is ellátunk.


Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (korábbi nevén Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) több éve végzünk a KÖZOP-ból illetve 2017 óta IKOP-ból is megvalósuló projektekhez tartozóan megbízott szakértőként ellenőrzési és szakértői feladatokat. A 2015. évben a minisztérium egyik cégének a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. megbízásából a 2007-2013 programozási időszak keretében megvalósuló, KÖZOP operatív programból támogatott projektekkel összefüggésben projektfelügyeleti tevékenységet és mérnöki tanácsadói szolgáltatást látunk el. Továbbá egy NFM KÖZOP HÁT-tal (új nevén ITM KÖZOP HÁT) kötött másik szerződés keretében a KÖZOP-ból támogatott megvalósult közlekedés fejlesztések minőségellenőrzési vizsgálatainak elvégzését és kiértékelését, valamint a kapcsolódó minőségellenőrzési és műszaki szakértői jegyzőkönyvek elkészítését is végeztünk/végzünk a „C” szintű ellenőrzésekhez kapcsolódóan. A jelenlegi Uniós ciklusban a 2007-2013 programozási időszak megvalósult projektek záró műszaki és utánkövetéses, fenntartási ellenőrzéseiben és az IKOP-ból megvalósuló projektek ellenőrzéseiben műszaki tanácsadóként a mai napig részt veszünk.


A 2015 óta már mély- és magasépítési kivitelezési munkákhoz tartozó műszaki ellenőri feladatokat is elláttunk.


A 2016-os évtől kezdve már épületek állapotára vonatkozó tanulmányokat és szakértéseket is végzünk többek között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek.


A cég rövidtávú fejlesztési tervei között szerepel, hogy akkreditált aszfaltvizsgáló laboratóriummal rendelkezzen, melynek előkészítése már zajlik.